2016. augusztus 31., szerda

2.Évad 15.Fejezet Elmegyek

Sziasztok!
Meghoztam a második évad utolsó fejezetét, ami remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket. Kicsit akciódússá tettem úgyhogy hajrá lehet izgulni. Jó olvasást és hagyjatok magatok után nyomot.
Ui: tudom, hogy nagyon rövid lett


                                                                               Üdv: Cristine Tina Spencer


Mindannyian kimentünk az épület elé és kerestünk egy búvóhelyet fa vagy romok között. A fegyvereinket megkaptuk a bejáratban így azokat fogva vártuk az olyanokat. Az én kezemben egy robotgyilkoló fegyver volt, ami a legbiztonságosabb pontot jelentette oldalamon Andrewal.
Két perc telt csak el és megérkeztek azok. Számtalan robot és gyerek. Leginkább csak álltak egy hegyben, így megrohamoztuk őket. Én és a társaim a robotok felé futottunk és lőttük őket egyfolytában, de képtelenség volt eltüntetni őket. Olyan sokan voltak, mint az oroszok.
-Baszki dögöljetek már meg! -üvöltötte Jacob és lelőtte az egyik robotot, aki véglegesen elhunyt.
-Peyton add ide a fegyvered és lőjetek ezzel. -mondtam a csapattársaimnak és kicseréltettem a fegyvereinket, így nálam most egy átlagos pisztoly volt.
Elfutottam egy gyengébb társasához és segítettem nekik megölni a gyerekeket, felbontva a tervünket. Két gyereket öltem meg egy perc alatt, aminek szörnyen örültem.
-Na ki lesz a következő? -kérdeztem, amire valaki hátulról megrúgott, így a földre estem.
-Te leszel az drágám! -felelte egy olyan srác. Magasabb volt, mint én és megvillantotta sötét mosolyát.
-Ne bízd el magad öcsi. -mondtam és felálltam, de ő magához rántott, így a fegyverem véglegesen kiesett a kezemből. Magához húzott és a fülembe súgott.
-Én vagyok a látomásod nagyura. Tetszik a külsőm? Nekem annyira nem. Valaki olyan kell, aki jobban felcsigázza az agyad. -mondta, amire leesett az állam.
-Nagyúr? Te vagy az az illető? -kérdeztem.
-Persze szépségem. Készen állsz, hogy velem gyere?
Elnéztem a többiek felé és megakadt a tekintetem Andrewn. Éppen egy gyerekkel harcolt és szerencsére pont ő állt nyerésre. Arra gondoltam, hogy valamilyen szintem megígértem neki, hogy nem megyek el.
-Sajnálom, de nem. Nem megyek veled. Soha. -feleltem és kivettem a zsebemből egy tört, amivel leszúrtam az oldalát. Felüvöltött és hátra lökött.
Önelégült mosollyal néztem rá, de ekkor valaki ismét felüvöltött. Oda néztem és láttam, hogy Andrew a földön fekszik és az oldalából ömlik a vér. Mi a fene?
Oda rohantam hozzá és leguggoltam mellé.
-Andrew? Andrew mi a fene történt? -kérdeztem tőle, de a fájdalom miatt nem tudott felelni. Oda tettem a kezem a sebéhez és valahogy visszatartom a vérzést.
-Nem tudom. -felelte ziháltan. -Basszus nagyon fáj. Meg fogok halni. -motyogta, amire félelem kúszott át az agyamon. Nem, nem teheted ezt meg velem!
-Nem. Nem fogsz bassza meg! -válaszoltam és elnéztem a srác irányába, akit az előbb leszúrtam. Már felállt és engem nézett.
Na mi lesz édes? Ha velem jössz, ígérem nem fogom megölni. Gyere.
Éreztem belül, hogy kapcsolatot teremtett vele és a fájdalmát átette a vezetőmre. Hogyha vele megyek, akkor Andrew nem fog meghalni. Nem tehetek mást. Basszus.
Felálltam és oda mentem hozzá.
-Veled megyek. -feleltem elég halkan, amire megszüntette Andrew fájdalmát és a véres pólója se volt már véres.
-Akkor gyere. -mondta és a kezét nyújtotta. Elnéztem ismét a többiekre. Apuék harcoltak. Aurelia, Ryan, Peyton és Jacob is. Andrew pedig engem nézett.
-Sajnálom. -suttogtam tátogva, amire a fiúnak leeset minden és felém szaladt, de ez az illető valami erővel lefagyasztotta az időt, így megállt minden körülöttünk.
Megfogtam a kezét és a könnyeimmel küszködve mentem vele. És csak egy ok miatt:
Andrew nem halhat meg! Neki élni kell, mert ha ő nincs én se lennék többé. Szeretem. Minden rossz dolog után is képes vagyok szeretni. Ez az igaz szerelem. Nem?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése