2016. augusztus 26., péntek

2.Évad 13.Fejezet Eltávolodásunk kezdete

Sziasztok!
Remélem, hogy tetszeni fog ez a rész is, amit sajnos nem sikerült hosszúra, de egy kicsit gonoszkodtam és olyat tettem, amiért talán megutáltok. De tessék itt van és vállalom a kockázatot.
ui: köszönöm a 3750+ villámcsapást
                                                                                           Üdv: Crsitine Tina Spencer



A szobámban voltam és a rozoga ágyamon ülve néztem a fehér falat, ami az eddigi legpocsékabb elfoglaltságom volt, miközben a kicsi fürdőszoba kádjában folyt a víz.
-Meddig tűröm, hogy ez a fejemben legyen? -kérdeztem a faltól arra a bizonyos valakire, aki azt állítja, hogy megszerez és megöli minden szerettemet.
Ne gondolj erre. Hagyd, hogy megtörténjen. Te vagy a szeretteid? Válassz.
Igen ám, de nem akarom, hogy az övéjük legyek. Félek, hogy valami olyat csinálnak velem, ami az életembe kerül és akkor minden fontos személy miattam fog szenvedni. Elvesztenek egy gyermeket, egy barátot és egy szeretőt. Engem.
Felálltam az ágyról és bementem a fürdőszobába, ahol magamra zártam az ajtót. Levetem a ruháimat, így egy idő után pucéran álltam a néhol törött tükör előtt. Megnézem magamat.
Sötét hajam a vállamra omlott, az arcom beesett volt, szeplős és fehér. Ronda vagy.
Kerestem egy hajgumit, amivel felfoghattam a hajamat és beültem a forró kádamba. Elfeküdtem és becsuktam a szemeimet. Olyan jó érzés volt végre kizárni a külvilágot és csak magammal törődni.
Egy hosszú idő után nyitottam ki csak a szemeimet, amikor ismét egy látomás vagy kapcsolat közepén voltam. Felültem és körülnéztem. Egy tisztáson voltam, ahol mindenhol fű vett körül. A kádamban ülve egyedül csak én voltam élőlény a hatalmas területen. Kiszálltam a kádból és eltakartam a testemet kezeimmel, amikor valaki hátulról átkarolt. Kicsit megszeppentem.
-Örülök, hogy újra itt vagy! -mondta egy ismerős hang. Megfordultam és Jacob állt előttem szintén pucéran.
-Megint te? Magadra öltöd a barátom és így állsz elém? Miért nem mutatod magad? -kérdeztem tőle, amire széles mosolyra húzta a száját és Mike képében jelent meg.
-Gyáva vagy ugye tudod? -kérdeztem tőle, amire magához rántott, de ekkor már mind a ketten ruhában voltunk.
-Miért lennék az? Az vagyok, akinek lennem kell. Nem öltöm magamra a következő áldozatomat, de nem rejtem el a valóm. -felelte, amire ökölbe szorítottam a kezeimet és egy férfis köpéssel leköptem.
-Dögölj meg!
-Talán te előbb megfogsz, mint én. -mondta. -Vigyázz, mert megfulladsz.
És ekkor visszakerültem a jelenbe és éreztem, hogy a tüdőm megtelik vízzel. Nem tudtam se kapálózni, de segítséget hívni. Megfulladok?
Hangokat hallottam. A nevemet kiabálta valaki, amikor egyszer csak erős kezek kirángattak a vízből, így a tüdőm is kapott levegőt. Köhögtem.
-Mi a fene ütött beléd Valery? -kiabálta Andrew a képembe, amikor ránéztem és gyönyörű íriszeivel találtam szemben magamat.  -Annyi eszed volt, hogy megöld magad?
-Nem akartam megölni magam. -feleltem két köhögés közepette.
-Hogy mondod?! A rohadt vizedben találtalak meg bassza meg! -üvöltötte és belecsapott a vízbe, ami szinte képen talált. A másik kezével a karomat szorította, mintha féltene, hogy belemerülök a vízbe és  tényleg megfulladok.
-Láttam. Láttam ismét valamit. Nem akartam meghalni. Biztos azok akartak megölni. -mondtam elcsukló hangon és kitéptem a keze közül a karomat. Felálltam, hogy kiszálljak, de megcsúsztam igy neki kellett megfognia pucér fenekemet, hogy megtartson.
-Nem hiszem el. -mondta és lesütötte a szemét. -Minden egyes percben közelebb vagy az életed kioltásához.
 Kiszálltam a kádból és magamra tekertem egy törölközőt, miközben Andrew nekitámaszkodott a mosdókagylónak.
-Leszarom. -feleltem flegmán, arra utalva, hogy hidegen hagy. Azt hitte, hogy öngyilkos akartam lenni és, amikor megmondtam neki, hogy nem,csak azzal jött, hogy nem hisz nekem.
Felvonta a szemöldökét és ökölbe szorította a kezeit.
-Hogy mondod? -kérdezte tőlem.
-Leszarom. -ismételtem meg, amikor a keze az arcomon csattant. Nem volt erős, de hirtelen történt.
A keze nyoma a bal pofimon ékeskedett bizsergő érzést hagyva maga után.
-Valery én annyira sajnálom! -szabadkozott és próbált a simogatásival megnyugtatni.
Megnyugtatni azt, akinek nem hisz és, akit az előbb felpofozott? Mi történt velünk Andrew?
-Baszd meg a problémáidat! -sziszegtem a fogaim közt. -A fejemben van a kicseszett hangjuk és utasításuk. Kellek nekik nem érted? Nem akarok velük menni, ami miatt inkább megfullasztanak. Nem hiszed el, hogy ez történt? Azt hiszed, hogy meg akarok halni? Talán igazad van, de akkor inkább fejbe lőném magam, hogy gyors legyen. Elegem van belőled Andrew. Hagyj békén és akkor se állíts meg ha őket választom. Mert így lesz. Inkább halok meg én, mint ti.
Könnyes szemmel nézett rám és kiment a szobából. Egyedül hagyott. Ennyi volt.
Lerogytam a kád mellé és a tenyerembe temettem könnyes arcomat. Szörnyen fájt minden.
Nem akartam letámadni őt, nem akartam elengedi. Őt akartam. Mindenét. Szükségem volt a szavaira, az ölelésére és a testére. De ő olyan falat húzott fel közénk, amit talán sosem bocsátok meg. Megütött. Testi sebet ejtett rajtam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése