2016. augusztus 24., szerda

2.évad 12.Fejezet Félek

Sziasztok újra!
Ahogy ígértem hamarabb itt a következő fejezet. Remélem tetszeni fog nektek, bár az előző fejezetet nehéz lesz túlszárnyalni.
Ui: köszönöm a sok villámcsapást és a pozitív visszajelzést!

                                                                              Üdv: Cristine Tina Spencer


Amikor kitisztult az elmém kaptam egy frissítő vizet, ami kimondottan jól esett.
-Mindent sajnálok kicsim! -mondta nekem apa előttem térdelve, miközben egy széken ültem és a remegő kezemben lévő már üres poharat bámultam.
-Nem kell semmit sem sajnálnod apu. Ez vagyok. -feleltem és oda adtam Annenak a poharat, aki visszavitte a konyhára.
 -Nem lenne kedved lepihenni egy kicsit? -kérdezte Aurelia, amire nemlegesen megráztam a fejemet.
-Még nem. Most Jacobra van szűkségem. -válaszoltam és az említett fiúra néztem, aki rám emelte a tekintetét és értetlenül bámult.
Felálltam a székből és oda mentem hozzá magammal húzva őt az egyik szobába, ami szerencsére üres volt. Ráültünk az ablakpárkányra és vártam, hogy elővegye, amire most szükségem volt.
 -Biztos vagy benne, hogy most szeretnél rágyújtani? -kérdezte és kezembe nyomott egy szál cigit és az öngyújtóját.
-Sosem voltam semmiben sem ilyen biztos. -válaszoltam és meggyújtottam azt, majd a számba vettem és beleszívtam.
-Akkor engem se hagyj ki ebből csajszi! -mondta és kivett a zsebéből magának is egy szálat és meggyújtotta a kezemben lévő gyújtóval, amit aztán eltett.
-Kérlek mesélj arról, hogy miért nem vagy olyan, mint a többi olyan. -kértem, amire elmosolyodott és belekezdett az elejétől fogva. Elmesélte, hogy sajnos a robotkezet nem tudta megakadályozni, de az utána lévő szerfecskendezést igen. Leütötte őket és elszaladt.
-Ez csak egy feltevés, de ezeket hűtőben tárolják ugye? -kérdeztem tőle, amire hevesen bólogatott.
-Igen persze, de miért? -kérdezte.
-Találtunk ilyet a behatolásunk napján egy szobában. Rengeteg volt. -válaszoltam és ismét beleszívtam a cigibe, amit aztán kifújtam.
-Nem hiányol a pasid? -kérdezte egy idő után, amire elkezdtem fuldokolni a lenyelt füsttől.
-Andrew?
-Igen, ő. -válaszolta.
-Szerintem egy jó ideig megkapta azt, amire várt tőlem, szóval biztos nem zavarja egy pár perc magány.
-Tessék? Tőled kapott valamit? -kérdezte értetlenül. -A szüzességed?
-Jesszusom honnan veszed?!-fakadtam ki és meglöktem a vállát. -Amúgy igen azt. -feleltem, lehajtott fejjel, amire a srác felnevetett és beleütött a vállamba. 
Nem mondom, hogy nem fájt.
-De jó vagy csajszi! Amikor a csapattársuk voltam és elbeszélgettünk egyfolytában azt szajkózta, hogy nem lesz soha többet senki, akivel le tudna feküdni. -mondta.
-És Aurelia? -kérdeztem, hisz képtelenség, hogy ne adott volna az alkalmon, hogy egy lánnyal él együtt.
-Szinte a húgának tekinti őt és sosem érzett iránta semmi olyat, mint most irántad. -válaszolta, amire belepirultam.
-Szinte biztos, hogy örökre nem lesz köztünk semmi, sőt ki akarna közös családot velem? -tettem fel a költői kérdést és eldobtam a használt cigit. -Mi van ha a gyerekeim is valami űrlények lesznek?
A fiú felnevetett és leugrott a párkányról. A kezét nyújtotta, hogy segítsen nekem, amit elfogadtam és én is leugrottam.
-Az pedig kibaszott király dolog. -mondta. -De figyelj ha Andrew eddig is kitartott melletted, ne hidd, hogy oly könnyen el is hagy.
-Köszönöm Jacob, hogy minden helyzetben megtudsz nevettetni. -válaszoltam és felkacagtam, amire a fiú is így tett.
 -Jobb lenne ha már mennénk. -mondta és eldobta az ő cigijét is a földre, amire aztán rátaposott és szétmorzsolta a cipője talpával. -Biztos várnak a többiek.
-Igazad van. Túl elhamarkodott döntés volt a cigi. -feleltem és kimentünk a szobából, de én még megállítottam őt és szorosan magamhoz vontam.
Mindenért hálás voltam neki. Talán ő volt az egyetlen olyan, aki már túl esett az egyik legrosszabb dolgon, de boldogan, hülyülve mindent kiadott magából. A mosolyával ölte meg az embereket és segítette őket.
Ő is viszonozta az ölelést, amire könnyek szöktek a szemembe.
-Te sírsz? -kérdezte tőlem és felemelte az államat. -Miért?
-Öröm könnyek? -kérdeztem vissza és már zokogtam. Próbálta letöröli a könnyeimet, de én nem engedtem és belefúrtam a fejemet a vállába.
-Olyan bolond vagy néha te lány. -mondta és egy puszit nyomott a fejemre amikor valaki hátulról megsimította a hátamat. Értetlenül néztem fel és fordultam meg. Andrew volt az.
-Jól vagy kicsim? Valami baj van? -kérdezte, amire átvándoroltam hozzá és megöleltem.
-Magam sem tudom igazán, hogy mi van. Nagyon félek. Félek, hogy vesztünk. Félek, hogy elvisznek. -mondtam és Jacobra néztem. -Félek, hogy olyan leszek, mint ő.
Elfajzott, más, különleges. Lelkileg halott. 


2 megjegyzés:

  1. SZUPER RÉSZ! Aranyos a (szigorúan!) baráti kapcsulatuk Jacobbal. A kövi rész legyen hosszabb, légysziii.
    Puszi, Vivi

    VálaszTörlés
  2. Köszi és igen tényleg szigorúan csak baráti, mivel én sem szándékozok többe velük ;)
    Rendben, megpróbálom!!
    Puszii

    VálaszTörlés