2016. július 22., péntek

2.Évad 9.Fejezet Válaszok homálya

Sziasztok srácok!
Újabb résszel érkeztem, amire remélem, hogy a mozgalmas nyári szüneteitekben fordítotok egy kis időt, hogy elolvassátok az ellenállók legújabb történéseit.
Villámcsapások száma több, mint: 3330. A blog pedig hamarosan ünnepli az első születésnapját.

                                                                           Üdv: Cristine Tina Spencer


A lánnyal visszamentünk a kiképző, gyakorló vagy bárminek is nevezhető elzárt helyre és különváltunk. Én megpróbáltam megkeresni a leejtett üvegeket, amiket sajnos nem találtam meg és mivel szorított az idő, inkább víz nélkül tértem vissza a többiekhez, akik éppen itták a saját vizüket. Hogy mi?
-Srácok hoztam volna nektek. -motyogtam, akik elnevették magukat és rám néztek.
-Szerintem félrehallottad a kérésünket és holnapra hoztad volna a vizet. -mondta Peyton.
-Vagy talán valaki feltartott? -kérdezte Jacob és széles vigyorra húzta a száját. Csak, nem?
-Láttátok, hogy én és Andrew eltűntünk? -kérdeztem tőlük, amire mind a ketten bólogattak.
Legalább már nem kell semmi hazugságot elkotyognom nekik, hogy mit csináltam addig, amíg ők szomjaztak.
Miután ezt letárgyaltuk úgy döntöttünk még egy kicsit gyakorlunk lőni mivel nagyon valószínű, hogy mi  csak ebben leszünk a legrátermettebb.
-Mi is csatlakozhatunk hozzátok? -kérdezte Andrew, akik éppen most értek oda a mi kis területünkre.
-Nem hiszem, hogy be vennénk titeket. -hülyült Jacob és Andrewal elkezdtek birkózni, aminek a következtében Jacob hamarosan a földön találta magát.
 -Rendben haver még most sem? -kérdezte Andrew a fiú felett állva, amire Jacob megadta magát és könyörgött az életéért.
-De most már igen. Bármikor beszállhatsz és a csaj is bármikor a tied. -nem mondom, hogy nem lepődtem meg egy kicsit. Most eladott, mint valami tárgyat?
-Szavadon foglak öcsi. -válaszolta Andrew és oda jött hozzám.
Belepirultam, amikor megragadta a derekamat és magához rántott egy csókra, amit már egy órája, majdnem tovább fokoztunk.
-Abba hagyhatnátok. Menjetek inkább már szobára. -ismét a sötét bőrű fiú kezdte el hülyíteni a vezetőm agyát.
-Befognád? -kérdezte Andrew erőteljesen, de mégis humorral a hangjában. Elkuncogtam magamat és nem zavartatva a többieket, hogy minket bámulnak, csókot leheltem az ajkára.
Az agyamat ismét elborította valami látomás, ahol minket láttam készülődve a harcra. Éreztem, hogy meginogtam és a földre estem. Hallottam, ahogy a többiek a nevemet mondogatják, de hamarosan nem hallottam semmit és senkit. Csak a látomásomra figyeltem.
-Örülök, hogy ismét tudunk kommunikálni. -mondta nekem Jacob és oda jött hozzám.
 -Miről beszélsz? -kérdeztem tőle, aki ekkor erőteljesen megragadta a karomat és magához rántott.
-Te az enyém vagy. Én irányítalak és megakarlak szerezni. -mondta, amire rájöttem ez nem ő. Ez az illető egy olyan. Francba.
-Nem fogsz soha megszerezni. -üvöltöttem és lerogytam a földre.
-Én vagyok a mestered. És leszámolok mindenkivel, aki meg fogja ezt akadályozni. -mondta és eltűnt.
Körülöttem minden hófehérré változott.
Kinyitottam a szemeimet és ismét az elzárt területen találtam magamat a többiekkel körülvéve. Felültem és körbenéztem, amikor megakadt a szemem apán és Annen, akik éppen felém tartottak.
-Valery jól vagy? -kérdezte apa, amikor felém tartott és segített megtartani, hogy nehogy eldőljek.
-Igen persze. Minden rendben van. -feleltem és elkezdtem a fejemet simogatni mivel szörnyen fájt.
-Drágám. -fúrt magának Anne helyet és leguggolt mellém. -Peyton azt mondta, hogy egyfolytában kántáltál valamit, miközben látomásod volt.
-Igazán? -ránéztem a lányra, aki helyeselve bólogatott.
-Mit láttál? -kérdezte egyszerre Ryan és Jacob.
-Téged Jacob. Olyan voltál, mint ők és azt mondtad, hogy a tied vagyok. -feleltem, amire a vezetőm kínosan elröhögte magát.
-A kis szaros volt benne már megint? -hülyült Andrew, de ennek nem most volt itt az ideje. Eljátssza, hogy nem nagy probléma ez, de belül szenved. Tudom.  
-Csak ennyit láttál? -kérdezte Aurelia és furcsán méregetett.
-Igen csak ennyit. Miért? -kérdeztem, mert úgy véltem van valami, ami szerinte nem illik bele a képbe. De mi?
-Nem Jacobról kántáltál. -mondta Peyton. -Azt mondtad, hogy ,,Mike a király. Én a királyné. Ti meg a szolgáink” -felelte, amire teljesen ledöbbentem, ahogy apa is mellettem.
-Ez nevetséges. Mégis miért mondtam volna ilyet? -kérdeztem inkább magamtól, mint a többiektől.
-Talán a tudatalattid tudatni akarta ezt velünk. Hisz egyáltalán ki az a Mike? -kérdezte Aurelia és körbe nézett a társaságon.
-Én tudom. -mondta apám és rám nézett. Én is nagyon jól tudtam ki az a Mike, de inkább meghagytam, hogy apa tudassa velük. -A legjobb barátom fia. Mike Koch.
-De ő már öt éve halott. -feleltem, amire mindannyian értetlenűl, válaszokra várva álltak körülöttem. Andrew, Aurelia, Ryan, Jacob, Peyton, Anne és még apám is.
Hogy került szóba Mike? Miért pont Mike? És mit jelent a kántálásom?
-Biztos rájövünk majd. -mondta Andrew, mintha belelátott volna a fejembe, hogy mégis mire vagyok kíváncsi. Leguggolt mellém, félmolyost villantott és átölelt.
Jól eset, hogy az apám és a barátaim mellett az a fiú is velem van, akibe teljesen belehabarodtam. Forrt köztünk a kémia és még mi se tagadhattuk, hogy van köztünk valami.

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Kiváncsi vagyok erre a kántálás dologra. Valery-nek szerencséje van hogy van ez a látomás képessége, de néha nem olyan jo ha látjuk a jövőt. Siess a kövivel :) Puszi 😘

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Vivim! <3
      Igen azt elhiszem, hisz a jövőbelátás után Valery már ezzel is rendelkezik, ami biztos pont lehet a továbbiakban. ;)
      Igen tényleg nem az. Látod, hogy ő sem a saját boldog jövőjét látja, hanem a támadást, a fájdalmat a ,,világvágét"
      Sietek a kövivel ;)
      Puszii <3

      Törlés