2016. július 8., péntek

2.Évad 8.Fejezet Majdnem

Sziasztok!
Annyira jól esik, hogy sok titkos, de nagyon aktív olvasóm van, akik már tűkön ülve várták a folytatást. Nos kész lettem vele és remélem annyira tetszeni fog nektek, mint a többi. Jó olvasást!

                                                                               Üdv: Cristine Tina Spencer


Lassan egy hete kint gyakorolunk egy elkerített, biztonságos helyen, ahol a célpontok a sok-sok vékony és magas fa.
Persze nem mondom, hogy eddig minden annyira hasznos lett volna. Mert eddig csak nyilakkal gyakoroltunk lőni, amihez már volt tapasztalatom egy másik csapattal. Ahol nem a régi ellenálló Jacob és a gyakorló orvos Peyton volt a társam. Hanem ők. Az élők és holtak.
Szerencsére a mai nap végre alkalmunk volt használni azt a titkos, robotgyilkoló fegyvert, amit még anno én már kipróbáltam.
-Oké Valery segítek neked, hogy menjen ennek a használata. -állt mögém Jacob és segített megtartani a fegyvert. Nem tudom mi késztette erre, de jól szórakoztam azon, hogy segít megérteni azt, amit már rég megértettem.
-Ugye így jól tartom? -kérdeztem tőle, visszatartva röhögésemet, amire helyeselve bólogatott. Elmagyarázta, hogyan hajtsam végre a lövést. Csak céloz és lődd ki azt a golyót.
Beálltam ismét egy kényelmes pózba, kerestem magamnak egy fát és meghúztam a ravaszt. A golyó belemélyedt a fa törzsébe, lyukat vájva magának. Ez rohadtul fájt, te ribanc! Képzelhetem, hogy mennyire fájhatott neki. Hisz ő is egy élőlény.
-Ez aztán profi volt. Komolyan nem próbáltad még ezt? -kérdezte és elvette tőlem a fegyvert.
-Az igazság az, hogy már igen. De jó volt látni a reményt a szemeidben, hogy végre oktathatsz egy lányt. -nevettem fel, amire szégyenében lehajtotta a fejét.
-Hihetetlen vagy te lány! -kézbe vette a fegyverét, kereset egy szabad fát, beállt egy pózba és meghúzta a ravaszt.
 Úgy döntöttünk, hogy tartunk egy kis szünetet, így a két jelenlegi társam elküldött vízért, amit nem messze tároltunk egy kis hűtőládában. Lopott hűtőládában
Oda mentem a ládához és mivel nem volt ott senki, így szabadon ki tudtam venni három darab ivóvizet, amik lejárt üvegekben ékeskedtek.
-Hogy halad a kis csapatod? -kérdezte tőlem egy illető, aki a hátam mögött állt. Persze annyira megijedtem, hogy leejtettem az italokat.
Francba! Francba! Ki a faszom vagy?
És természetes, amikor lehajoltam a vízért és felvettem őket, az én drága Andrew vezetőm állt előttem.
-Nagyon jól. Használtuk a titkos fegyvert is. -húztam ki magamat, amire széles mosolyra húzta a száját.
-Mi is használtuk már, de persze most már én is sikeresen céloztam vele.
-Igen Andrew. Hiszem ha látom. -megforgatta szemeit és ő is kivett egy üveget. Ezekkel együtt sétáltunk el a hűtőládától, és ültünk le egy szabad kőre.
-Milyen a kis csapatod? -folytatta és letekerte az üveg kupakját. Beleivott. Biztos kellemesen hatott neki, mivel szörnyen kezdett melegedni az idő. Hiszen most volt tél. Igen az a bizonyos tél kb. két hónapig tartott, mivel a földtámadás után összedőlt az évszakoknak nevezett rendszer. Most már a tél rövid, a nyár hosszú. De persze ez változhat. Ők irányítanak mindent. Akár holnap is eshet még a hó. Miért ne?
- Jacob elképesztő. Peyton pedig nagyon ügyes. -én is ittam a saját vizemből.
-Az én csapatom is ilyen. Elképesztőek és ügyesek. Csak egyfolytában együtt vannak.
-Együtt? - kíváncsi vagyok a részletekre. Mesélj Andrew!
-Igen. Együtt gyakorolnak, sőt flörtölnek is egymással. Komolyan úgy érzem, hogy zavaró tényező lettem. Hiányzik az én társaságom! -ölelte át a derekamat, amire ráhajtottam a fejemet kemény vállára.
-Egy ideig még hiányozhat. -szomorodtam el és felálltam. Hisz a többiek várták a vizet.
-Már mész is? Ne menj! -ragadta meg a karomat és magához rántott. Persze eme hülye mozdulat miatt az üvegem tartalmának a fele a pólóján végezte. Leejtettem mind a három üveget a döbbenet miatt.
-Annyira sajnálom. Hozok valami kendőt. -elakartam menni valami anyagért, de visszarántott és szorosan magához volt. Mire készülsz Andrew?
-Gyere velem. -suttogta a fülembe és elvezetett egy elzárt helyre, ami már az épületen belül volt. Valami folyósra, ahol egy lélek se járt.Talán megértik a többiek, hogy kicsit késik az italuk. Talán.
-Mire készülsz? -kérdeztem tőle, amire felültetett egy ablakpárkányra. Szerencsére annyira poros volt az üveg, hogy senki se látott be. Se ki.
Levetette a testét takaró vizes anyagot és eldobta a csempével díszített földre. A kezeivel feljebb tolt a párkányon, így a seggemet is letaperolta.
Elkezdte csókolgatni a nyakamat, amire becsuktam a szemeimet és élveztem ezt a kellemes pillanatot. Persze kicsit már untam, hogy csak a nyakam részesül az édes ajkaiból, így megragadtam az arcát és megcsókoltam. Vette a célzást. Több kell nekem.
Szenvedélyes csókolózásunk közben a pólóm is lekerült rólam, ami még izgalmassá tette a helyzetet.
 -Hogy lehet ezt a francot szétszedni? -kérdezte a melltartómra utalva, amit már egy ideje birizgált. Felnevettem. Eltávolodott tőlem és beleharapott alsó ajkába.
-Édes vagy, hogy próbálkozol vele, de szerintem hagyjuk. -köhintettem egyet arra utalva, hogy a szép pillanatnak már úgy is lőttek és arra, hogy társaság közeledik. Leugrottam a párkányról. Mind a ketten a pólóink után nyúltunk, amit gyorsan fel is vettünk.
-Sziasztok! -jött felénk Aurelia és Ryan. -Mit csináltok?
-Csak beszélgetünk. -válaszoltam megelőzve Andrewt.
 -És miről? -faggatott minket Ryan, amire mind a ketten magunkban káromkodtuk drága személyéről.
-A háborúval kapcsolatos dolgokról. -vakarta meg Andrew a halántékát.
-Érdekes téma lehet. -kuncogott Aurelia.
-Szerintem jobb ha vissza megyünk gyakorolni. Andrew jössz velünk? -kérdezte Ryan, amire a vezetőm igent mondott és együtt elindultak a kijárat felé, de Aurelia szándékosan itt maradt, amit amúgy nem vettek észre, mert elkezdtek beszélgetni pasis dolgokról.
-Mesélj csak nekem Valery. Biztos, hogy nem csak beszélgetettek. Az a piros folt a nyakadon nagyon árulkodik. -fenébe, hát persze. Ez a barom kiszívta a nyakam!
-Csak csókolóztunk, de biztos több is lett volna. De majd egyszer. -legyintettem egyet.
-Majd biztos meglesz nektek. -helyeselt a lány. Most te jössz!
-Na és veletek mi van? Egymásra vagytok hangolódva? -kérdeztem tőle vigyorogva. Belepirult.
-Igen egy kicsit. Elhívott, hogy este menjünk ki az elzárt területen belülre. -szóval randira hívta?
-Ez nagyszerű Aurelia! -ujjongtam és megöleltem a lányt. Nos, mivel a többiek már rég belehaltak a vízhiányba, így ideje lenne menni. Persze csak ezek után történtek az izgalmas események, amik felkavarták a nyugodt és pillanatnyilag csendes napjainkat.

2 megjegyzés:

  1. Ááá😍😍 De cukik együtt!! Nagyon jól írsz! Kiváncsi vagyok a folytatásra! Várom a kövi részt, puszi😘

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ááá igen szerintem is <3 köszii. igen igen arra én is :D
      puszii <3

      Törlés