2016. június 24., péntek

2.Évad 7.Fejezet Apa és lánya

Sziasztok!
Már egy hete benne vagyunk a megérdemelt nyári szünetben, ami sokkal több időt adott arra, hogy megírjam a fejezeteket. Remélem, hogy aki éppen unatkozik annak öröm lesz, hogy felkerült a következő fejezet. Jó olvasást.



                                                                  Üdv: Cristine Tina Spencer

Mindannyian ledermedtünk. Apa elhúzta a függönyt és belépett a szobába. Ránéztünk és vártuk, hogy mit fog mondani.
-Beszélhetnénk kint és négyszemközt? -kérdezte tőlem, amire bólintottam és kimentem a szobából.
 -Amit Peyton mondott az igaz? -kérdezte és láttam, hogy erősen tördeli az ujjait.
 -Igen, sajnos igen. -feleltem és lehajtottam a fejemet. Egy ideig csönd támadt közöttünk, de apa megszakította és folytatta.
-Mióta tart ez? -kérdezte.
-Szerintem, amióta elhagytál. De lehet, hogy sokkal régebb óta látok ilyeneket csak nem tudtam róla. -tudtam, hogy most a megfelelő válaszokkal küzd legbelül. Éreztem.
-Sajnálom.
-Ezt? Miért apu? Talán egy fajta fegyver is lehet. Hisz ha ez mind látomás, akkor előreláthatjuk a helyzetet. -feleltem és egyből beugrott az a látomás, amin megtámadnak minket.
-És már volt ilyen? -kérdezte, amire elfogott az a bizonyos érzés. Félelem? Talán.
-Igen. -egymásra néztünk. Láttam a döbbenetet csontos, öreg arcán.
-Akkor nem várhatunk. Fel kell készülnünk a harcra. -utolsó mondata után el akart menni, de visszarántottam és megöleltem. Nem akartam elengedni, hisz csak most kaptam vissza őt.
-Kincsem ez nem várhat. -el tolt magától és nyomott egy puszit a fejemre. Elsétált és most hagytam. Bár ne tettem volna. Bár öleltem volna még.
-Valery! -út közben megfordult, amire felcsillantak szemeim. Talán mégis várhat neki? Talán velem lenne és beszélgetne? Talán?
-Szólj a többieknek, hogy az ebédlőben gyülekezünk.  -valami összetört bennem, de nem hagyhattam cserben. Régen mindig az volt az első feladata, hogy elvigyen a táncórákra, megmossa a hajamat vagy segítsen a házi feladatban. Régen mindig elvitte a bátyámat egy-egy fociedzésre és ha hazajött segített anyunak sütni, főzni. És most? Az első feladata, hogy megnyerjen egy háborút. Nem hibáztatom. Apám egy szuperhős.
Visszamentem a szobába és mindenkit megkértem, hogy menjenek az ebédlőbe, mivel apám annyira buzgó, hogy biztos felakar állítani egy tervet.
-Valery figyelj, ugye minden rendben? -jött oda hozzám Andrew és szembefordított magával.
-Persze Andrew. Csak menjünk és hallgassuk meg aput. -feleltem és összekulcsoltam ujjainkat.
Így mentünk az ebédlőbe, ahol mind leültünk egy-egy asztalhoz, ahol még találtunk helyet. Nagyon sokan összegyűltek, csoportokba verődbe. Apa a konyhapult előtt állt Anneval és még egy-két felnőttel.
 -Örülök, hogy mindenki szakított egy kis időt arra, hogy itt legyen és meghallgasson. -kezdte el, amire mindenki érdeklődve várta a mondanivalóját. -Az én drága kislányom olyan képességekkel rendelkezik, ami miatt meg tudta jósolni, hogy hamarosan megtámadnak minket. -a körülöttem lévők mind rám néztek és elkezdtek egymás közt sugdolózni. -Ezért lesztek csoportokba beosztva, hogy együtt egy-egy pozíció harctudását kigyakoroljátok. Talán pár napunk van csak erre. -befejezte, amire mindenki oda özönlött hozzá számtalan kérdésükkel.
 Apa azt mondta kis türelmet kér és mindenkit megpróbál beosztani csoportokba, így a többiekkel összegyűltünk és elkezdtünk beszélgetni
-Nem zavar, hogy apád mindenkivel tudatta a képességedet? -kérdezte tőlem Aurelia.
Igenis zavart, mivel egyre többen jegyeztek meg a hátam mögöttem olyan szavakat, hogy: olyan, földönkívüli, hamis stb.  
 -Nem dehogy. -feleltem és egy erőltetett mosolyt alkottam az arcomon.
 -Rendben srácok! -jött oda hozzánk apa és elővett egy papírköteget, ahonnan felolvasta a csoportokat. -A csoportvezetők Jacob és Ryan. Jacob csapata Peyton és Valery. Ryan csapata Aurelia és Andrew.
  Várjunk csak? Nem a vezetőmmel leszek egy csapatban? Miért?
-Apa. -mentem oda hozzá és elhúztam egy csöndesebb helyre, hogy ott tudjunk ketten beszélni.
-Kicsim most nem érek rá. Ki kell osztanom a csapatokat. -forgatta kezei közt a lapokat, amiket egy idő után leejtett, így minden lap szétszóródott.
-Miért nem lehetek Andrewal? Egyáltalán miért kellenek csapatok? -lehajolt és felvette egyenként őket. -Apa! Figyelj már rám! -felrángattam a földről és a szemébe néztem. -Miért?
 -Andrew nélkül és képes vagy megtanulni harcolni és nem árt az sem ha másokkal vagy. A csapatok pedig kellenek. Itt a vég ha nem készülünk fel. -felelte és ismét el akart menni, amire visszarántottam.
Nagyon sokan felénk néztek és a mi kis csevejünket bámulták.
-Mi van ha nem azért jönnek, hogy végezzenek velünk? Mi van ha értem jönnek? -e kérdésem után apám arcáról könnyen lefagyott a lelkesedés. Mi van ha?
-Az kizárt dolog kincsem! Soha. Nem. Hagyjuk ezt jó? -kérdezte és elviharzott tőlem. Ott álltam egyedül és magányosan, amikor valaki hátulról átölelte a derekamat. Andrew.
-Akkor nem adunk nekik oda. -suttogta a fülembe és most esett le igazán, hogy eme kérdésemet mindenki hallotta, aki a közelünkben volt.
-Remélem is! -feleltem és megfordultam, így szembe kerültem vele. -Baj ha nem együtt fogunk gyakorolni?
-Nem dehogy. Talán apádnak igaza van. Nélkülem is menni fog. -válaszolta és megcsókolt. Édes ajkai, édes ő, édes istenem. Látomások villantak be újra. Fenébe.



4 megjegyzés:

  1. Nagyon, szuper! Alig várom a következő részt, kiváncsi vagyok a folytatásra! :) Csak így tovább!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Jaj köszönöm szépen és két héten belűl a folytatás is kint lesz ;)

      Törlés
  2. Jó lett ez a rész is! Alig várom a következő részt :D

    VálaszTörlés