2016. június 10., péntek

2.Évad 6.Fejezet Jövőbelátó

Sziasztok!
Újra itt vagyok és egy újabb fejezettel érkeztem. Nagyon sok új olvasó tévedett be a blogomba az idő múlásával, akiknek itt is nagyon köszönöm, hogy már ,,hiányolják” a történeteimet. Jó olvasást eme fejezethez.

                                                                                Üdv: Cristine Tina Spencer



Kopogtak a kopott ajtón, amire mind a ketten oda kaptuk a tekintetünket.
-Kinyitom! -állt fel mellőlem Andrew, de én visszarántottam és helyette én keltem fel és nyitottam ki azt.
-Igen? -kérdeztem az illetőt, amikor rájöttem, hogy ki is áll az ajtóban. Peyton.  
-Szia, ugye nem zavarlak titeket? -kérdezte, amikor belesett az ajtón és pillantotta meg a vezetőmet.
-Dehogy is. Miattam jöttél? Ki akarsz vizsgálni?
-Igen. Megpróbálnék rájönni úgy, hogy előidéztetem veled ezeket. -felelte.
-És hogyan tudnád ezt megcsinálni?
-Azt majd meglátod. Akkor jössz? -tette fel a kérdést, amire bólintottam, de egy kis türelmet kértem és becsuktam az ajtót.
 -Nem mész? -kérdezte tőlem Andrew.
-De, csak szeretném megköszönni, hogy ennyire aggódsz értem. -mentem oda az ágyhoz, ahol a fiú már ült. Leültem mellé, magamhoz húztam és megcsókoltam.
-Nem kaphatnék többet? -nyögött bele a csókunkba, amire elkuncogtam magamat és eltávolodtam tőle.
-Még nem. Most megyek. -felálltam és kimentem az ajtón egyenesen a bejárathoz, ahonnan jobban ki tudok majd igazodni.
 -Hova tartasz? -jött velem szemben Jacob és megállt előttem.
 -Csak a bejárathoz, hogy meg tudjam onnan találni a rendelőt. -feleltem és elnevettem magamat, mivel ügyetlennek tartottam magam, hogy nem tudok eligazodni.
-Ha akarod oda vezetlek. Tudod, hogy már voltam ott miattad. -kacsintott és elindult onnan ahonnan jött. Kiértünk a bejárathoz, ahol rengetegen nyüzsögtek. Megtaláltam apámat, aki észrevett és aggódva sietett felém.
  -Minden rendben? -kérdezte és megszorította a karomat.
-Igen apa már jobban vagyok. Csak elájultam. Nem nagy ügy. -feleltem, pedig nem volt igaz. Nagyon nagy ügynek számított ez, de nem akartam beavatni, hogy mi történik velem.
 -Akkor rendben. De azért ha szabad tudnom hova mentek? -kérdezte tőlünk, amire még a vér is megfagyott ereimben.
-A szobámat keresem. -hazudtam ismét és inkább otthagytam apát a saját gondolataiban és az itteni barátommal együtt indultunk el a rendelő felé.
 -Csodálom, hogy ennyire tudsz neki hazudni. Azt hittem, te jobb vagy. -mondta út közben, amire megálltam és felé fordultam.
-Mi az, hogy jobb? Szerinted nem csinálna semmi hülyeséget ha megtudná, hogy nem vagyok normális?
-Normális? Ezek amiket látsz lehet, hogy csak a te agyad szüleménye. -felelte, amikor rádöbbentem, hogy egy szóval se mondtam még neki, hogy vannak ilyen látomásaim.
-Honnan tudsz erről?
-Andrew mesélte. Akkor, amikor elájultál. -válaszolta.
-Hát persze. Elvégre te voltál az elődöm. -feleltem és tovább mentem, mivel semmi kedvem nem volt vele összeveszni ilyen apróságon. Apróság? Fenéket.
Oda értünk a rendelőbe és benyitottunk egy függönnyel eltakart helyiségbe. Egy asztal, egy szék és egy furcsa szerkezet volt csak a kis szobában.
-Peyton? -kérdeztem, amire kibukkant egy fej az asztal mögül, de szerencsétlenül, ezért beverte azt.
-Basszus! -mormogta az orra alatt a lány és, amikor észrevette, hogy még mindig itt vagyunk elnevette magát. -Bocsánat a kellemetlenségért. Örülök, hogy itt vagy. -mondta nekem Peyton és leültetett a székbe. -Jacob te is nyugodtan fogalj helyet. -mondta neki, aki felült az előttem lévő asztalra.
 -Gondolom feltűnt ez a szerkezet. Ezt még a professzor építette az elfajzott gyerekek miatt. Egy szert fogok beléd fecskendezni, ami miatt elalszol és egy ilyen szerkezeten keresztül láthatom azt, amit te. Készen állsz? -igen készen álltam. Elhelyezkedtem a székben, hátradöntöttem a fejemet, tűrtem a tű okozta fájdalmat és becsuktam szemeimet.
Nem tudom miért, de képek villantak be. Tényleg hatásos ez.
Ebben a teremben voltam. Nyugodtan feküdtem, amikor apa nyitott be a függöny mögül és szörnyen dühös lett, amikor meglátott. Elkezdett szikrákat szórni a szeme.
Tudod, hogy ez nem játék gyerek! Hagyd abba! Lehetetlen, hogy megállits.
Felriattam és az elöttem álló lányra néztem, aki ugyan úgy csodálkozva nézett.
-Láttad amit én? -kérdeztem tőle és ekkor vettem észre, hogy Andrew, Aurelia és Ryan is itt vannak.
-Igen. És van egy kisebb fajta gond. -motyogta és eltette a szerkezetet, amivel a fejembe látott bele.
-Mi az?
-Ezek mind látomások. Olyanok, amik megmutatják a jövőt. Jövőbelátó vagy és egy kisebb fajta kapcsolat alakult ki közted és az olyanok között. -teljesen ledöbbentem és a többiek arca sem mutatott mást. Sajnos, ekkor valaki elhúzta a függönyt és bekukucskált a helyiségbe.
-Mi folyik itt? -apa volt az. Mint a látomásban. Te jóságos ég! Akkor amiket eddig láttam, az mind megfog történni?

2 megjegyzés:

  1. Szia! :)
    Nagyon tetszik a blogod, esetleg benne lennél egy (pontosabban két) cserében? Természetesen mindkettőre kiraknálak :)
    A blogok: http://our1sttimetolove.blogspot.hu/
    http://anotherworld-wp.blogspot.hu/

    VálaszTörlés