2016. január 15., péntek

1.Évad 11.Fejezet Érzéki rejtélyek

Sziasztok!
Nos, elérkeztünk egy újabb péntekhez, amikor is kiteszem a részeket. Ez az első rész, ebben az évben így próbáltam kicsit érdekessé tenni. Ugyebár eléggé izgalmas résszel hagytam abba, de korán sem az volt a legizgalmasabb.
A következő héten egy kis titkot fogok megosztani veletek!
Jó olvasást!

    Üdv: Cristine Tina Spencer

Mivel a bázisunk felégett, így szinte nem maradt semmink. Két kulacsot találtunk-még tele, de ez is kevés volt, így négyünknek. Se étel, se szállás. Nem volt kérdés, hogy tovább kellett állnunk, megtalálni Josht és túlélni az egész helyzetet.
Amit még találtunk (ruhák, táskák, fegyverek) megragadtuk és elmenekültünk a veszélyes zónából. Az erdő sűrűjébe mentünk, ahol egy pillanatra sem távolodtunk el egymástól. Auerlia és Andrew elől mentek, míg én és James hátul baktattunk.
 -Szerinted még ember lesz az öcsém ha megtaláljuk? -kérdezte egyszer James és a szemembe nézett. Láttam rajta azt a mérhetetlen dühöt és égető szomorúságot. A tekintete mindent elárult.
-Remélem igen. -feleltem. Ezt gondoltam a legjobb válasznak, mivel nem akartam megbántani őt, sőt tudtam, hogy reménykedhetünk, de semmi esély rá. A fiút olyan gyerekké változtatták. Éreztem.
Nem reagált erre semmit, így én sem bontogattam a témát. Némán mentünk a többiek után, fülelve a veszélyre.
 -Valery! -Andrew hátrafordult és oda jött hozzám, kitolva Jamest mellőlem. A fiú, így Auleria mellett kötött ki.
 -Igen? -kérdeztem tőle.
 -Miért érzem azt, hogy kicsit más vagy? -nem tudtam, hogy ezzel mit akart tőlem, de kérdő tekintettel néztem rá.
-Mi van?! -ennyit tudtam kinyögni, amire a srác megvakarta a halántékát.
-Az a sok fura dolog amit meséltél nekünk nem hagy nyugodni. Sosem történt ilyen velünk, veled pedig igen. Neked ez nem különös? -kérdezte, amire felvontam a szemöldökömet.
 -Egyáltalán nem. -motyogtam és otthagyva őt a többiekhez mentem.
Igazából nagyon is furcsának tartottam. A fán lévő eset, a lány sikolyai, a szavai. Ezek mind olyan furcsák. Mintha nekem akarnának üzenni, de kik és miért? Nem értem.
A séta közben sokan megszomjaztak, így a már üres palackokat egy közeli patakban újra töltöttük.
-Egyáltalán tudjuk, hogy hova megyünk? -kérdezte Aurelia és beleivott az egyik kulacsba.
-Északra megyünk. -felelte Andrew, aki éppen a pólójából facsarta ki a patak vízét.
 Nem mondom, hogy nem volt jó látvány a csupasz felsőteste, de nem akartam figyelni őt, így inkább magammal voltam elfoglalva. A patakhoz mentem és megmostam az arcomat, de amikor másodgyárra merítettem bele a kezemet a vízbe egy gyerek alak tűnt fel a víz mélyén.
-Jézusom! -felkiáltottam és pár lépést hátrálva néztem a vízbe.
-Mi történt? -jöttek oda a többiek hozzám és ugyan oda néztek ahova én, de csak kérdő tekintettel néztek rá.
-Nem láttátok? Ott egy gyerek. -a lábaim megremegtem, így remegve túrtam bele a hajamba és a többiekre néztem.
-Milyen gyerek? -kérdezte James és jobban belehajolt a vízbe, hogy észrevegye azt a bizonyos gyereket, de mind később kiderült nem láttak semmit. Senki sem.
-De tényleg ott van. -motyogtam és én is előre hajoltam. Ott feküdt a vízben, holtan egy fiatal fiú.
-Valrey minden rendben? -kérdezte a szőke lány, de nem reagáltam neki semmire, így beletettem a vízbe a kezemet és megfogtam a gyereket. Éreztem a testét, éreztem, hogy ott van, de amikor végíg húztam rajta a kezemet, kinyitotta a szemeit.
 -Basszus! -felugrottam és hátraestem.
 -Valery! -Andrew sem értett semmit, de egészen jó érzés volt csupasz testét közel tudva magamhoz, mert magához húzva szoírtott a földön.
 -Nem hiszem el. Tényleg nem látjátok? Kinyitotta a szemeit. Ez egy halott gyerek. -elkezdtek hullani a könnyeim, mivel ezt az egész dolgot nem tudtam megérteni. Mi folyik velem? Nem akarom, félek. A francba!


 Andrew a homlokomra tette a kezét, miközben még minidg a közelében emésztettem mindent.
 -Tűz forró a homlokod! -mondta nekem Andrew, de a hangja olyan tompa volt.
Egy idő után már valami anyagot szorított a homlokomra, miközben az égbolt már sokkal sötétebbé vált. Valahol a közelben a tűz is pattogot, így tudtam, hogy a többi társam a tűznél vannak.
 -Andrew! Köszönöm. -motyogtam és a kezemet az anyaghoz tettem, ahol az ő keze is ott volt. Ősszeértek az ujjaink, ami melegséggel töltött el.
 -Mi folyik veled? Tényleg láttál egy gyereket? -kérdezte suttogva, amire felültem az ölében és ránéztem.
 -Nem is tudom. -belehaparaptam az alsó ajkamba és csupasz testét figyeltem. -Igen.
 -Valery. Csak te láttád. Ugye jól vagy? -kérdezte és leakarta venni a fejemről a pólóját, amit feláldozott arra, hogy egy kicsit hűsítse a homlokom. Kinyitotta az anyagot, így eltávolodtam tőle. Felvette magára, de amikor a hideg anyag hozzá ért, felszísszent. Istenem!
 -Figyelj ide. -újra magáhot húzott, így az öléből néztem rá. Nekem ez az egész helyzet furcsa volt, hisz sosem gondoltam volna, hogy ennyire törödik velem.
 -Igen? -kérdeztem tőle. A srác hátra nézett ahol a többiek beszélgettek, de szerencsére mi jóval messzebb voltunk tőlük, így nem láthattak minket.
 -Nem vagy örült ugye? -kérdezte, amire dermedten néztem rá. Mégis honnan a fenéből gondolta, hogy ilyet kérdezzen tőlem. Hogy rohadna meg!
-Mi a franc? Szerinted örült vagyok? Hogy képzeled? -kiabáltam, amire a kezeit a számra tette.
-Halkabban! -utasított, amire lenyugodtam és szúrós tekintettel ránéztem.
-Nem úgy gondoltam. Én csak féltelek. Nagyon filmbeli ez az egész háború. -felelte.
-Féltesz? -ragadt meg ez az egyetlen szó.
-Ki nem? -kérdezett vissza, de tudtam, hogy ebből nem jön ki jól. Azt mondta, hogy félt engem.
 -Sajnálom, de ez nem így megy. Féltesz! Te jó ég! -felnevettem és a szemébe néztem.
-És mi van ha igen? -újra megállt bennem minden és vártam a folytatást eme beszélgetésnek, amit csak az álmaimban tudtam volna elképzelni.
-Nem is tudom. -motyogtam, de mielőtt még megfogalmaztam volna valami frappáns választ, felemelte az államat és közelebb hajolt hozzám, így ajkaink újra összeértek.
Mivel sötét volt, így nem zavart, hogy a többiek is meglátnak minket. Bár volt egy kis bűntudatom, hisz James is megcsókolt, de mégis közelebb húztam magamhoz őt és érzékien csókoltam meg. Sokkal több volt, mint legelőször, hisz akkor én csókoltam meg. Most meg ő
-Andrew!-eltoltam magamtól és a távolba néztem ahol a többiek valamivel harcolnak. Mi a?
-Andrew! -felsikoltottam és felálltam a helyzetemből. Andrew is így tett, így amikor egy kicsit eldőltem megtartott.
A többiek egy két hatalmas farkassal próbáltak elbánni, de a fegyvereikkel, nem tudták lelőni őket, így Andrew megragadva egy pisztolyt, ami valahol a földön hevert lelőtte mind a kettő állatot.
Mind a két társunk megnyugodott, amikor már a halott állatok hevertek a földön és leültek a helyükre. Mi is éppen készültünk leülni egy szabad farönkre, ami a tűznél volt,  de James megszólalt.
-Valery mennyire volt jobb az ő csókja mint az enyém? -kérdezte tőlünk, amire mind a ketten ledermedtünk. Andrew a kérdés hallatán én pedig minden miatt. Miért?!

2 megjegyzés: