2016. január 1., péntek

1.Évad 10.Fejezet Különös hatáskörök

Sziasztok!
Elérkeztünk egy kerek fejezethez, ami talán az eddigi legmeghatározóbb rész. Úgyhogy érdekes résszel kezdem a 2016-os évet, amiben már egy napja benne vagyunk, így Boldog Újévet nektek.
Talán, hogy ne zárjam le ennyivel itt egy kis számbeli köszönet:
  Több mint 1400 villámcsapás
  Egyre több hozzászólás
  És a rengeteg olvasó, akik problémás okok miatt nem tudnak feliratkozni

     Üdv: Cristine Tina Spencer


Az egyik fa mögül, a fegyveremmel lövöldöztem, hogy eltaláljam az egyiket, miközben James segített újra tölteni a lőfegyverem. Miközben mi harcoltunk, addig Andrew a sebét törölgette, mivel egy kicsit az ütésem felsértette a bőrét, így ömlött belőle a vér. Aurelia mellette lövöldözött, de csak azért, hogy több pontból is támadjuk az ellenséget.
-Mit szólnál hozzá, ha egy kicsit hasznossá tenném magam? -kérdezte tőlem James és meg sem várva a válaszomat elvette tőlem a fegyveremet és nekifutásból lelőtte egy robot karját és egy gyerek lábát.
-Sosem árt az adrenalin! -üvöltöttem és én is a csatamezőre mentem ahol a robotokat löttem a gyerekekkel meg harcoltam.
Gyorsan és furfangosan mozogtunk, de egyszer a számításainkat az egyik gyerek tönkretette, mert hátulról meglökött, így a földön végeztem. Egyenesen felém tartott és, amikor én neki akartam esni, a kezeimet mindig mozgásképtelenné tette.
Egy tizenéves fiú volt a támadóm, akinek az egyik karjából egy gépfegyver kukucskált egyenesen a szemembe. Azt hittem, hogy itt a vég és úgy végzem, hogy át lesz lőve a fejem, de szerencsére valaki segített.
Az illető elrántotta onnan a srácot és a fejébe mélyesztett egy golyót.
-Köszönöm!-felálltam és éppen hálásan ölelgetni akartam az illetőt, de amikor láttam, hogy ez Andrew volt csak megforgattam a szemeimet és elindultam a sátorba egy új fegyverért.
-Ne olyan hevesen Valery! -a fiú megragadta a karomat és mélyen a szemembe nézett, de ezt az idilli pillanatot most én törtem meg, mivel elindultam a sátor felé.
Oda mentem a szekrényhez és kivettem egy pisztolyt, de mivel az üres volt, így újra töltöttem.
-Ne mozdulj! -szólt egy hang, így felnéztem a szarakodásomból és megpillantottam egy lányt és egy robotot.
 -A francba! -dünnyögtem és a félig megtöltött fegyveremet feléjük mutattam. Szép lassan álltam fel és mentem közelebb az illetőkhöz.
-A mesterünk igen dühös, amiért egyre több ellenálló telepedik meg körünkben és támadja a gépeinket. Ha nem akartok rosszat magatoknak vagy eltűntök vagy meghaltok.-mondta a fiatal lány, amire ledermedve álltam és eresztettem le a fegyveremet. Olyan különös érzés futott végig rajtam, ami miatt szinte térden állva istenítettem volna őket, de gyorsan visszatértem és a fegyveremet felemelve a lövésre készültem.
-Nem érdekel, hogy mit hordasz itt össze a mesteredről, de ti foglaltátok el a városunkat. Nektek kéne elmennetek! -üvöltöttem és eleresztettem egy golyót, ami a kislány mellkasát találta el.
A szemébe mintha visszatért volna az a lány, aki mindig is volt, de egy puffanással a másvilágra kerűlt a megszállott éne is. 
-Usta,usta,usta!-hangzik a fejemben ez a török szó, amit ha nem csal a nyelvérzékem mestert jelent.
A lány biztos a mesterét hívta halála utolsó percében.
-Ölüm,usta! -sikitás én pedig a földön végzem a fejemet szorítva. Ez a sok török szó, ami a fejemben cikáz néha-néha különös szavakkal keverve összezavarnak.
Az elöttem lévő robot pedig szép lassan leáll. Mi a szar?
Felállok és kimegyek a sátorból, ahol szinte megállt az élet. A többeik furán néznek felváltva rám és a robotokra, gyerekekre.
-Mi történt? -kérdezték egyszerre amire megráztam a fejemet és körbe mentem, hogy jobban szemügyre vegyem a gépeket. A robotok lehajtott fejjel, mintha kimerültek volna, úgy állnak előttem. A gyerekek pedig lefagytak, mintha évekig a jeges Óceánban lettek volna.
-Mi van ha ennyi volt? -kérdezte Aurelia tőlünk, amire megráztuk a fejünket, hogy ez lehetetlen.
-Ne légy túl naiv! -förmdet rá Andrew és oda jott hozzám.-Mi történt oda bent?
Erre mit válaszolhattam volna? Hogy az egyik gyerek hozzám szólt, vagy segítség vagy fenyegetés képpen? Vagy, hogy török szavakat hallottam? Nem néznének hülyének,áh dehogy!
-Semmi sem. -feleltem és vártam a csodára, hogy valami történik.
-Srácok! -egy idő után, amikor mind a fánál álltunk és a fegyvereket tisztogattuk James megszólalt.
-Mi az?-kérdeztük tőle egyszerre.
-Hol van Josh? -ekkor pedig nekünk is egyre különösebb lett a dolog. Josh eltűnt? Meghalt? A sok gondolkozás közepette valaki felordított, amire a gépek újra elkezdtek működni. Mielött még neki álltunk volna harcolni a sátraink felrobbantak. Nagyon közel voltunk, így elrepűltűnk. Én egy sziklára estem és a sok fűst közepette találtam meg a meglepett társaimat.
-Josh! -James felűvöltött és a fekvő öccse felé rohant.
Megölelték egymást, de a kis srác ellökte magától a bátyját és felállt a gépfegyverekkel a kezében, amikkel egyenként lőtte le egy-egy gyerek végtagját vagy robot részét.
-Menjetek, ezt elintézem! -amikor pedig ezt a mondatot kimondta egy Elrabló hátulról elkapta és a vállán elfutott vele. A fiú üvöltött mi pedig próbáltunk utána futni, de újabb robbanásnak hála sikertelenül.
-Mindenki jól van? -egy hosszú csönd után Andrew megszólalt és egyenként megkereset és felállított minket, miközben mi a tűz körökben, füstben és kidőlt fák között köhögve néztünk a távolba.
-Utána kell mennünk! -motyogta a sírás határán James. -Az öcsém, meg kell mentenünk. -eltört nála a mécses egy legugolt a földre, ahol halkan sírt.
-Minden rendben lesz, nyugi!-a szőke szépség letérdelt mellé és átölelte.
-Megölöm mindegyiket, ha bármi is történik a fiúval. -dünnyögte a vezetőnk és ő is letérdelt a csapat mellé.
Ott álltam azon agyalva, hogy én mit mondjak a többeiknek, de alig tudtam valamit kinyőgni. Josh egy nagyszerű srác, akivel ha bármi történik én is csak a gyilkló énemmel élnék.
Sok minden cikázott a fejemben, hogy mi legyen. Összetartozó csapat én pedig a fele dolgot nem osztom meg velük, amivel elnyerhetném bizalmukat, így muszáj kitálalnom. Mindent. 
-Bent a sátorban megöltem egy lányt, akinek hallottam a hangját halála után. Azt mondta, hogy ölüm és usta. Furcsa volt, mert egy különös erőt éreztem, amit azon a fán is.
-Hogy mi? -kérdezték egyszerre, amire James is könnyeit törölve vizslatott.
-Különös kapocst éreztem. Gondoltam elmodnom. -motyogtam, amire Aurelia megszólalt.
-Azt jelenti, hogy halál és mester.
-Szerintetek valami jel?-kérdeztem tőlük, amire nem tudtak pontos választ adni.
-Bármi is történik nem földi. Valami teljesen más. Természetfeletti.-mondta Andrew mi pedig elkeztünk agyalni a dolgon. Sokkal nagyobb dolog van itt a háttérben. Nem egy elmebeteg tudós építette ezeket a robotokat és változtatta át a gyerekeket. Teljesen más volt ezek mögött. Tényleg valami, ami nem földi. Különös.

2 megjegyzés: