2015. december 20., vasárnap

1.Évad 9.Fejezet Veszélyes vizeken

Sziasztok!Most vettem csak észre, hogy a mostani pénteken kellett volna kitennem ezt a fejezetet, de annyira nem voltam magamnál ilyen téren, hogy elfelejtettem, így a mai napra teszem ki. Ilyen se volt még soha és nem is lesz, remélhetőleg.
Jó olvasást eme fejezethez!



Üdv: Cristine Tina Spencer


Két nap telt el, azóta, hogy megtámadtak minket. A sebeink begyógyultak, talán csak a lelkiek maradtak meg bennünk. A fiúk próbáltak mindent megtenni, hogy ez az egész el legyen felejtve, de nem volt könnyű feladat. Élelmet se tudtunk még szerezni, mert úgy éreztük nem vagyunk biztonságban. A mai nap persze már többen is rosszul lettek, így úgy döntöttünk ketté válunk. Aurelia,Andrew és Josh élelemért mennek vadászni, míg James és én egy közeli vízeséshez vettük az irányt.
Ketten, egyedül a sűrű erdő közepén sétáltunk kulacsokkal a kezünkben a bizonyos tavat kutatva eléggé romantikus egy hangulat volt. Persze, ne értsétek ezt se félre, mert nem vagyok szerelmes Jamesbe.
-Itt is vagyunk Varely. -ebben a pillanatban felnéztem és egy gyönyörű vízesés tárult elém, amit egy kristály tiszta tó vett körül.
A társammal és a hatalmas kulacsokkal együtt indultunk el és merítettük tele az eszközöket. Mivel már eléggé régóta nem ittunk, így mind a ketten gyorsan ki ittuk két kulacs tartalmát.
 -Végre, már azt hittem, hogy soha többet nem ihatok semmit. -a srác arca visszanyerte a piros, élettel teli arcát és mosolyogva rám nézett.
Én is így voltam vele, így még pár kortyot ittam, amikor eszembe jutott valami. Olyan régen nem fürödtem és az, hogy itt voltunk egy tiszta víz közelében nem hagyhattam ki eme lehetőséget.
-Ha nem zavar, lefürdöm. -jelentettem ki és levettem a pólómat, így rálátása nyílt a melltartómra. A nadrágomat is levettem, így már teljes egészében a fehérneműmben álltam előtte. Nem vártam meg, míg valamit reagál, hanem beleugrottam a vízbe elfeledve minden gondomat.
Egy pillanat múlva erős csapódást észleltem, így feljöttem a víz felszínére. Megtöröltem a szememet és eme esemény forrását kerestem, amikor valaki lehúzott a víz alá. A vízben persze alig láttam és, mivel még levegőt sem vettem, így csapkodva jöttem vissza a felszínre.
-Ne haragudj, jól vagy? -kérdezte tőlem James aggódva, bár egy kis nevetős gödröcske ott virított a képén.
-Megakarsz ölni? -kérdeztem tőle, tetettet komolysággal. -Tudod mit? -és ekkor visszavágót követeltem és lefröcsköltem egy adag vízzel.
A srác mér szinte fuldokolt, amikor közel húzott magához és a szemembe nézett.
Én is a szemébe bámultam csak, hogy kihúzzam belőle, hogy mit akar. Nem is kellett sokat gondolkoznom, mert ajka az enyémhez tapadt. Olyan tökéletes csók volt, amit jobban tetőzött, az, hogy éppen egy vízben vagyunk egy-két fehérneműmben. Bár igazság szerint nem tudom, hogy én miért csókoltam vissza. Nem vagyok szerelmes a fiúba, de mégis úgy éreztem, hogy ez egy olyan pillanat, amit nem ronthatok el. Nem is én rontottam el, hanem más. Egy robbanás.
  Csak annyit éreztem, hogy kirepültem a szárazföldre és bevertem a fejemet egy kőbe. Zsibbadt is utána rendesen a fejem, de annyira féltem. Nem tudtam mi történt, sőt mindenhol csak fehér ködöt láttam.
-James! -üvöltöttem, de mindig rám tört a köhögőgörcs. Háromszor is elordítottam a fiú nevét, de az nem akart felelni, így nagy nehezen felálltam és elindultam valamerre, de megcsúsztam és ismét a vízben kötöttem ki.
Kapálóztam, mert valahogy nem volt erőm feljönni és a fejem is annyira fájt, hogy nem láttam semmit, csak foltokat.
-Segítség! -a vízben a hangom nem terjed el, sehova, így könnyes szemekkel vártam a halált, amikor valaki kihúzott. Az a valaki James volt.
Mikor megláttam őt, szorosan megöleltem. Ő is így tett és egyáltalán nem volt furcsa ez az egész. Két tini, fehérneműben ölelkeznek, miközben a lánynak vérzik a feje. Nagyon romantikus.
-Minden rendben? -kérdezte tőlem, elcsuklott hangon.
-Igen, azt hiszem, de mi történt? -felnéztem rá, amikor jobban észrevettem, hogy a fehér köd eltűnt és körülöttünk a fák lángokban állnak.
-Megtámadtak minket és a bázis felé mentek. Vissza kell mennünk segíteni. -felállított és a ruháinkat a kezébe véve futottunk a sátrak felé, ahol már nagyban zajlottak az események. Idő közben felvettük a ruháinkat és egymást támasztva jutottunk a helyünkre.
Három Gyilkólót és egy Elrablót láttam. Körülöttük három gyereket, akik a társainkat bombázták.
Auleria és Josh a terepen harcoltak, míg Andrew éppen a fegyverét töltötte újra. Mikor megpillantott minket, döbbenet futott át az arcán.
-Beleestettek a vízbe? -kérdezte tőlünk Andrew nevetve. Nagyon vicces mondhatom.
-Futottunk ahogy csak tudtunk. Segítünk harcolni csak adj egy fegyvert. -dünnyögtem és a kezemet nyújtottam, amikor magához rántott.
-Olyan kívánatos vagy Valery, de nem engedlek harcolni. Menj és szárítkozz meg. -suttogta a fülembe, amire teljesen berágtam. Hogy képzeli, hogy egy háború közepén nem enged harcolni? Hogy teheti azt, hogy ennyire megaláz?
-Cseszd meg Andrew! -lekevertem neki egyet és a fegyverével, amit elvettem tőle, lelőttem egy gyerek fejét. Ennyit erről.

6 megjegyzés:

  1. Wow, nagyon jó lett. Várom a folytatást. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja és hogy sikerült a verseny? Most én is jelentkeztem egyre :)

      Törlés
    2. Eléggé jól, köszönöm. De majd többet megtudtok :)
      Oh, akkor sok sikert hozzá!

      Törlés
  2. Szia, egy díj vár a blogomon :)
    avarazslatvilaga.blogspot.hu

    VálaszTörlés