2015. november 20., péntek

1.Évad 7.Fejezet A gyakorlat

Sziasztok ide tévedt olvasóim!
Most is kaptam kedves megjegyzéseket, meg persze sok-sok jutalmat. Igen díjat, amiből már három összegyűlt a blognak, de én ezt olyan "évad búcsúztatónak" szeretném majd kiposztolni. Hamarosan értesíteni foglak titeket egy kis változtatással.
Jó olvasást!

 Üdv: Cristine Tina Spencer

Kinyitottam a szememet és észrevettem, hogy a koszos és kemény köveken aludtam el. A fejem fájt, így automatikusan oda helyeztem a kezemet, hogy valamilyen módón enyhítsem a fájdalmat, azzal, hogy simogatom.
-Jó reggelt! Gyere menjünk!-állt elém Andrew teljesen felfegyverkezve.
-Fáradt vagyok. -ellenkeztem és vissza dőltem a kövekre. Egy ideig azt hittem, hogy semmi kedve nem támadt, hogy velem foglalkozzon, de túl hamar jutottam eme gondolatmenetre, mert azt éreztem, hogy egy illető karjaiban vagyok, aki sebes léptekkel vágtat át az erdőn.
-Andrew!-szemeim fel pantanttak, mikor rájöttem, hogy mégis mi történik. Andrew egy kicsit megijedt, hogy ilyen hirtelen és váratlanul szólítottam és elejtett. A földre estem, de szerencsétlenségére  rám esett, így kicsi a rakást képezve feküdtünk a vizes, füves földön.
Nagy levegővételek közt néztünk egymás szemébe. Olyan romantikus pillanat volt, de ö ezt olyan keményen tönkretette, mintha órákig rugdosott volna.
-Nincs kedvem a játékaidra! -förmedt rám és leszállt rólam. Én még mindig a földön feküdtem és elképedve néztem rá.
-Szerinted én játszom? Te vagy az, aki nem hagy aludni. -háborodtam fel.
-Te meg az, aki  megcsókol egy kibaszott barlangban, mert azt hitte, hogy ez a megfelelő pillanat. Hát rohadt nagyot tévedtél, Valery! -szavai olyan mélyre hasítottak, hogy a könnyeim is megeredtek, de gyorsan letöröltem, hogy ne lássa a megtörtségem Erősnek kell maradnom!
Felálltam és magabiztosan mentem tovább. Lehet, hogy nevetségesnek néztem ki, hisz tiszta víz és sár voltam mindenhol, de mint mindenkit, hidegen hagyott a dolog.
Tudtam, hogy Andrew minél hamarabb vissza akar menni a többiekhez, hogy elkezdjünk gyakorolni, hisz túl közel van az ellenség. Felkészűletlenűl pedig semmi esélyünk sincsen.
-Itt is vagyunk. -Andrew előre ment, amire a többiek mind oda jöttek hozzánk. Aurelia átölelte, Josh köszönt neki, míg James engem ölelt át.
-Féltem, hogy történt valami.-súgta a fülembe és nyomott egy puszit az arcomra.
-Minden rendben. -mondta Andrew és szúrós tekintettel rám nézett.
Ezek után Andrew elmesélte, hogy mit talált, hogy mi történt vele és, hogy mit kell csinálnunk.
-A mai nap már el is kezdjük a gyakorlást? -kérdezte Josh, amire a vezetőnk helyeselt.
-Tíz perc múlva mind legyetek az gyakorlati pályán és hozzatok magatokkal egy-egy fegyvert. Ott találkozunk. -Andrew elment a bizonyos gyakorlati pályára, ami persze az a hely volt, ahol neki vágtam egy fadarabot. Régi szép emlékek. 
-Gyere keresünk neked egy fegyvert. -mondta Aurelia kedvesen. Utána mentem a sátorba, de Josh még utánam futott és üdvözölt egy ölelés keretében. Mikor bementem a közös sátrunkba a szekrényből előhalászott egy pisztolyt, amibe bele volt vésve egy betű: P
-Kinek a fegyvere volt? -kérdeztem tőle, amire megnézte a pisztolyon lévő betűt.
-Bizonyára az öcsémé lehetett. Ő faraghatta bele a nevét, Peter. -válaszolta.
-Ő az, aki meghalt? -kérdeztem tőle, amire lehajtotta a fejét.
-Igen. 17 éves volt és a szemem láttára ölték meg. -elkezdett egy kicsit sírni, amire átöleltem.
Mikor megnyugodott, vissza tért a régi szőke lány és egy géppisztollyal a kezében ment ki elöttem a sátorból. James és Josh már nem voltak itt, így mi is elmentünk arra a helyre.
-Itt vagyunk Andrew!-üvöltötte Auerlia, amikor kiértünk a tisztásra.
A fiúk már gyakoroltak. Josh éppen azt gyakorolta, hogy feltudjun mászni egy fára, a menekülés érdekében, míg a testvére a nyilakkal gyakorolt.
-Oké, csajok. Aurelia a te feladatod, hogy minél hamarabb lődd le az összes üvegeket a kövekről. Valery, te gyakorolj lőné. -adta ki a a parancsot Andrew. Neki keztem a feladatnak és beálltam egy pózba, becéloztam egy fát és lőttem.
Hatalmas durranás hallatára a fákon lévő madarak mind elrepültek, így őket kezdtem figyelni. Öten voltak. Az első négy szépen és gyorsan repültek a végtelenbe, míg az utolsó kismadár ügyetlenül szárnyalt az égen.
-Valery, vigyázz! -lerántottak a földre, míg egy pillanat múlva egy vörös nyílvessző szúródott egy fába. Aki a földhöz taszított, az Andrew volt, míg aki a vesszőt lőtte, az James.
-Mi történt?-kérdeztem teljesen értetlenül. James felém futott és megkérdezte, hogy minden rendben van-e,
-James?! -idegesen kapkodtam a fejem, hisz majdnem meghaltam.
-Láttam egy rókát és félre lőttem. Esküszöm nem volt szándékos. -motyogta zavartan, amire Andrewra néztem.
-Megmentettél. -döbbenten néztem rá, amire csak megvonta a vállát.
-Élve kellesz a csapatomba, nem holtan. -hogy rohadna meg ott ahol van. Nem tudom mi a baja, de hogy ennyire ellenséges és bunkó velem, az igen is szemet szúrt.
-Bunkó! -dünnyögtem és felálltam. James teljesen magába zuhant, de mikor megöleltem, sokszor, elég sokszor elmagyarázta, hogy véletlen volt.
-Oké, értettem. -nevettem, amire egy kicsit megnyugodott.
Ez eset után tovább folytattuk a gyakorlást. A lövés már elég jól ment, így oda mentem Aureliahoz, hogy figyeljem a precíz célozásait. Hibátlanul csinálta, hisz mind a tizenkét üveget eltalálta.

Én is kipróbáltam, és úgy gondoltam, hogy eléggé jól megy. hetet eltudtam találni egyből, míg a többi hatot csak a második próbálkozásra.
-Srácok!-Josh üvöltötte a fáról, amire mind oda mentünk hozzá. A fa tetején volt, ezért lejött hozzánk és elkezdett beszélni.
-Láttam valami kiálló vasdarabot nem messze tőlünk. Azt hiszem az ő bázisuk lehet.
-Gondolod? -kérdezte tőle Andrew felvont szemöldökkel.
-Megmutatom, gyere. -a két srác felment a fára, és onnan fentről tudosítottak róla, hogy tényleg van ott valami.
Kiskoromban mindig szerettem fára mászni, így mit sem törödve a veszéllyel elkezdtem felmászni én is a fára. A lentiek James és Aurelia nem értettek eből semmit és könyörögtek, hogy jöjjek le.
-Nem. Tudok vigyázni magamra. -dünnyögtem és tovább másztam.
-Andrew! -üvöltöttem, hogy meghallja és segítsen, de egy ekkor pont rosszul léptem és megcsúsztam egy kicsit. Szerencsémre valaki megragadta a kezemet, hogy ott tartson. Andrew, ki más?
-Menj vissza, Valery! -nézett le rám, de én semlegesen ráztam a fejemet. Hagyta az egész próbálkozást és felhúzott hozzájuk.
-Mindig feszítened kell a húrokat? -kérdezte tőlem, amire csak rámosolyogtam és oda mentem melléjük, hogy jól lássam azt a szerkezetet.
-Nem látatok eddig semmi furcsát? -kérdeztem tőlük, de ők semlegesen bólogattak. Tovább néztük azt a vasdarabot, ami kiállt a fák mögül. Az égbolt persze tiszta üres és fehér volt, hisz idővel egy kis köd is keletkezett körülötte, így a nap se világított és egy felhőt sem láttunk az égen. Csak a fák lombajit és azt a szerkezetett.
Egy idő után valami fényes villant meg a kiálló részében. Villám! Olyan hirtelen történt ez az egész. Már csak azt észleltem, hogy valami különös erő megmozgatott és leestem a fáról. Se Andrew, se Josh nem kötött ki mellettem. Csak én feküdtem ott. Nem fájt semmim, nyitott szemmel néztem az eget, de egyszer csak újabb villanást láttam és felültem a földről. Az idő tisztább lett, és mind a négy társam mellettem állt,
-Valery jól vagy? -kérdezte tőlem Josh agódóan, amire bólogattam.
-Igen. -feleltem, de csöppet sem voltam jól.

2 megjegyzés: