2015. szeptember 25., péntek

1. Évad 3. Fejezet Az ellenállók csapata

Sziasztok harcosok! 
Nos, mint olvashattátok megtaláltam a tökéletes neveteket, ami remélem eléggé megtisztelő számotokra. Köszönöm, hogy vannak olyanok, akik megtiszteltek azzal, hogy bepötyögtek nekem pár sort a megyjegyzésekhez. Azt is köszönöm és nagy tisztelettel meg is osztom veletek, hogy lett egy bétám. A becses blogger neve Elena Diana Kiara, aki eme részben is segített. Köszönöm D. K 

Üdv: Cristine Tina Spencer 


Ott feküdtem a koszos földön és hallgattam, ahogy ezek még mindig nevetnek rajtam. Nem mertem megszólalni, hisz itt én voltam a vesztes, aki semmit sem tehet. Egyszer csak egyik közülük előrébb lépett és a kezét nyújtotta felém. 
-Hé állj fel. Ezek a barmok csak szórakoznak veled. -egy lány volt az, akinek hosszú szöke haja volt, amihez gyönyörű kék szempár társult. 
-Köszönöm. -motyogtam és megragadtam a kezét, így már előttük álltam tiszta porosan. 
-Hé Aurelia! Te azt mondtad ránk, hogy barmok? -kapcsolt az egyik közülök és a lány elé lépett. 
-Csak nem az igazat montam ki James? -kérdezte Aurelia és nagy vigyorral a képén hozzám lépett és leporolta a ruhámat. 
-Hogy hívnak? -kérdezte tőlem és rámmosolygott. 
-Valery. -motyogtam és lesütöttem a tekintetemet. 
-Hogy kerültél ide? -kérdezte tőlem az az illető, aki a földre taszított. 
Nem válaszoltam neki semmit, sőt úgy tettem, mintha meg sem hallottam volna a kérdését és Aurelia felé pillantottam. 
-Elviszünk hozzánk, ott majd mindent elmesélhetsz nekünk. -mondta a lány és megragadta a karomat. 
Mint láttam ez a négyes csapat egy lányból és három fiúból állt. 
-Kik vagytok ti? -kérdeztem Aureliat, aki mellettem sétált. 
-Egy ellenálló csapat. -válaszolta a lány. Még sétáltunk egy kicsit, aztán a lány megállított, amikor megérkeztünk három fehér sátorhoz. 
-Itt laktok? -kérdeztem tölök, amire az eddig még meg nem szólaló fiú válaszolt. 
-Ez az otthonunk. Középen van a közös szálló, ahol a megbeszéléseket tartjuk. Jobb oldalt van a fiús, míg a bal oldali a lányos lakrész. 
A sátrak elé mentünk és beinvitáltak a középen lévő helységbe, ahol leültettek egy székre. 
A három srác elment, így csak én meg Aurelia maradtunk. 
-Kérlek mondd el, hogy kik a többiek. -kérleltem a lányt, aki leült mellém és belefogott a mesélésbe. 
-Aki a földre lökött az Andrew a vezetönk. Egy seggfej, de nem mindig volt ilyen. Amióta elvesztettük a tásrunkat, azóta lett ilyen. James, akinek a nevét hallottad nagyszerű fiú, a legjobb barátom. Az öccse Josh, pedig a legbátrabb kisfiú, akit valaha ismerek. -mesélte Aurelia, amire valaki közbevágott. 
-Nem vagyok kisfiú Aurelia. -dünnyögte Josh, aki a sátor ajtaja elött áldogált. 
-Sajnálom Josh. -nevetett a lány és kivezetett a sátorból. 
A többi két srác elöttünk álltak és minket figyeltek. 
-Hogy kerültél ide? -kérdezte ismét Andrew és szúrós tekintettel figyelt engem. 
Ismét nem válaszoltam neki semmit, hanem elmentem melletük, de Andrew megragadta a karomat és visszahúzott magához. 
-Kérdeztem valamit. -szűrte ki a fogai közt és a szemembe nézett. 
-Nem vagyok hajlandó neked válaszolni. -morogtam és kirángattam a karomat, hogy letudjak ülni egy hatalmas köre, ami az egész erdőt beláttata velem. 

Egyszer csak valaki megérintette a vállamat, amire autómatikusan hátra néztem. 
-Hoztam egy kis ételt és vízet. - James volt az, aki átnyújtotta a tényéron és a pohárban lévő vágyamat, hisz már alig emlékszem, hogy mikor ettem utoljára. 
-Köszönöm. -motyogtam és leraktam a földre a poharat, amíg elfogyasztottam az ételemet. 
-Te aztán tudsz enni. Leülhetek melléd? -kérdezte tőlem, amire bólogattam. 
Szótlanól ültünk egymás mellett, míg én az ételemet fogyasztottam. 
-Ugye tudod, hogy már a csapatunk tagja vagy? -kérdezte tőlem a fiú, amire furcsán néztem rá. 
-Azt hiszem, hogy nem. Vagyis, nem tudom, hogy ez jó lenne-e nekem. Én nem akarok ilyeneket ölni. -válaszoltam neki. Nem tudtam mit akarok. 
-Az ilyeneknek két neve van. Az egyik, ami hatalmas az az Elrabló. Ö viszi el a gyerekeket. A fegyveres a Gyilkóló, aki pedig embereket öl. Mi a Gyilkólót és a Hibásodott gyerekeket gyilkoljuk meg. 
-Tessék? -kérdeztem tőle, amikor rájöttem, hogy mit mondott.- Gyerekeket öltök? 
-Ezek nem gyerekek. Már nem is emberek. Nem gondolkoznak és minket akarnak megölni. Érted? -kérdezte tőlem. 
-De ez akkor sem jó. Olyanok vagytok mint a gyilkosok. -motyogtam, amire James nem felelt csak felállt és elment mellölem. 
Nem értettem, hogy miért tette ezt, hisz nem egyértelmű, hogy ha embereket ölnek akkor gyilkosok?Szörnyen éreztem magam.  

Ismét elteltek a percek én pedig figyeltem, ahogy mind a négyen beszélgetnek, egyértelműen rólam. 
-Nem illik hallgatózni, ugye tudtad? -kérdezte tőlem Josh és leült mellém. 
-Ezer bocsánat, de azt sem illik, hogy kibeszéltek valakit a háta mögött. Nem,de? -kérdeztem tőle, amire felnevetett. 
-Jogos. Ott a pont. -válaszolta és elkezdte bámúlni a csillagokat. 
-Minden nap kijövök ide és felnézek az égre. Azon gondolkozom, hogy ezek a robotok honann jöhettek. Egy bolygóról vagy egy ürlény alkotta meg öket? -kérdezte, amire kinevettem. 
-Ürlények? Te hiszed, hogy vannak ürlények? -kérdeztem tőle, amire komoly tekintettel rámnézett. 
-Nem, de sokkal logikusabb, mint hogy ezek a robotok onnan jöttek le. -mutattot az égre és kínosan felnevetett. 
-A robotok miatt vesztettem el a szüleimet. -motyogta, amire egy szúrós érzést éreztem. Ismét fájt, hogy már nincsenek velem azok az emberek, akik mindig mellettem álltak, segítettek. 
-Tudni akarod, hogy hogy kerültem ide? -kérdeztem tőle, amire rám nézett és bólogatott. 
-Most érettségiztem le és az édesapám erdei faházánál ünepeltük meg, de megtámadtak minket. Az édesanyám és a bátyjám meghalt, míg az édesapám eltűnt. Magamra hagyott. Tovább álltam és találkoztam két nővel. Ott is megtámadtam minket, így hát elmenekültem. Így találtatok rám. -válaszoltam neki, amire csak bólogatott és tovább nézte a csillagokat. 
Felálltam és bementem a sátorba, ahol Andrew, Aurelia és James ültek az asztalnál. 
-Hogy, hogy a törpének elmséled, hogy mi történt, de nekem nem?-kérdezte Andrew tőlem. 
-Csak nem hallgatóztatok? Most örültök? Amúgy meg ő nem tolakodott. Nem érzed úgy mintha egy kicsit kedvesebb lett volna velem, mint te?-kérdeztem tőlük önelégült mosollyal. Leültem az asztalhoz. 
-Sajnálom Valery, ami veled történt. Nekem az öcsém végezte így. -mondta Aurelia és rámmosolygott, de az a mosoly nem volt őszinte, Látszott rajta, hogy szomorú.  
-A családaink miatt vagyunk ilyenek. Ezt választottuk Valery. Már te is közénk tartozol. -mondta nekem James és rámnézett. 
-Holnap korán kelünk Valery. -Andrew is megszólalt, amire kérdön néztem rá. 
-Miért? 
-Kifoglak képezni, hogy képes legyél a vadászatra, mint élelem gyűjtésre és harcra, mint megölni azokat, akik a legtöbbet ártottak neked. -válaszolta Andrew és kiment a sátorból. 

2 megjegyzés: